Talán a shopping legintimebb része, ha fehérneműt megyek vásárolni, ahhoz valahogy kell egy bizonyos hangulat. Aztán a boltba lépve pillanatok töredéke alatt eldől, hogy mi lesz az utam sorsa, megihletődök-e avagy sem. Őszintén mondom, hogy nem tudok még egy olyan Magyarországon is kapható márkát említeni, ahol olyan a hozzáállás és a kiszolgálás, mint a Triumphnál. Itt aztán tényleg komolyan veszik a FindTheOne, Találd meg az Igazit hashtaget! Mindig aktuálisan mérik meg a mellméretemet, és az alapján ajánlanak nekem megfelelő méretet és fazont is. Sokat nyom a latba a próbafülke hangulata is :).
img_5438
Valami sötétebb színben gondolkodtam, itt az ősz, de mivel feketét csak nagyon ritkán hordok bármiből is, ezért a “scanneremem” egyből a kéken akadt fenn.
Ebből a kollekcióból ez a szín lett a kedvencem, egyébként is szeretem ezt a színt, és most aztán különös vonzódást éreztem iránta. Rögtön be is villan a kép, hogy vajon miért, és hogy a színterápiában mennyi minden jó társul a kék színhez, mint tudás-tudatlanság, bölcsesség, türelem, csendesség, de a kéket szokták lelki nyugtatószerként is emlegetni.
unnamed
Azon túl hogy megfogott a szín, meg voltam lepődve, hogy ez a kollekció már kb. hatvan évvel ezelőtt is kapható volt, én pedig szeretem a klasszikus, hagyományőrző dolgokat, megfűzerezve a már előző kollekcióból ismert magic wire, mágikus körmerevítő innovációval, láthatatlan, rugalmas.
Egy pár héttel ezelőtt ennek a kollekciónak a sajtótájékoztatóján jártam, mutatok is Nektek pár hangulatképet. Bár azt is vissza tudnám Nektek adni, hogy milyen libabőrös voltam, ahogyan Radics Gigit élőben hallottam énekelni, komolyan mondom, fantasztikus élmény!
    unnamed3      unnamed1

 

ErikaTörköly Erika

énidő coach