Május 21-ig a Bikában, azt követően az Ikrek jegyében jár a Nap.

Ezen kívül két fontos asztrológiai eseményre érdemes figyelnünk. Május 9-án a Jupiter megindul előre. Január eleje óta haladt retrográd mozgásban a mindent felnagyító, megsokszorozó sorsbolygó. A Nyilasok és Szüzek jobb esetben egy helyben toporgást, rosszabb esetben ügyeik elakadását érezhették. Másoknál a Nyilas és a Szűz jeggyel kezdődő házban volt lehetőség „ismétlésre”, újrakezdésre, régi ügyek, döntések átgondolására, tisztázására. Attól függően, hogy sikerült a belső munka, most beindulhatnak dolgaink, különösen az első napok hozhatnak intenzív élményeket, eseményeket. Április vége óta a Merkúr is visszafelé haladt, május 16-án megáll, majd előre indul. Ez a két hét remélhetőleg elég lesz, hogy rendezzük kapcsolatainkat, múltunkkal kapcsolatos ügyeinket, megbeszéljük, tisztázzuk életünk aktuális kérdéseit. Ezekkel felvértezve indulhatunk tovább. Az első napok nagyon erős energetikával rendelkeznek, érdemes a fontos vizsgákat, megbeszéléseket, minden kommunikációs ügyet a 16-a utáni egy-két napra időzíteni.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.

KOS

A Mars 27-ig a Nyilas jegyében (visszafelé) jár. Nyilas időszakban mindig életünk értelmét keressük. Ez most a dolgod-lehetőséged. Ki vagyok? Honnan jövök? S főleg hová tartok? Ezekre a kérdésekre keresd a választ. S hagyj rá időt, hogy megérkezhessenek. Légy sokat egyedül, a csendben könnyebb “meghallani” saját érzéseidet. Megérteni, mi miért van, vagy nincs az életedben. S mit tehetsz azért, hogy elérd céljaidat. Érdemes most tanulnod is. Akár szakmai továbbképzésről van szó, akár önismeretről, a jövődet készíted most elő. Akárhogy is, most sokkal inkább belül tudsz változásokat elérni. Ez a tervezés időszaka, a megvalósítást hagyd egy kicsit későbbre.

Aszcendens

A Mars visszafelé jár – most elsősorban magadra számíthatsz, ami lehet, hogy időnként komoly belső feszültséget okoz. Főleg 21-e körül érdemes figyelned rá, hogy fel tudd oldani őket – főleg beszélgetéssel sikerülhet. 20-ig anyagi ügyeid is előtérbe kerülhetnek, gyűjtögess egy kicsit, ha teheted.

BIKA

20-ig a Nap, 24-ig uralkodó bolygód, a Vénusz is a jegyedben jár. Ez az egyik legfontosabb időszakod az évben, amikor nem csak céljaid, feladataid tudatosulhatnak, hanem elég erős és határozott leszel ahhoz is, hogy nekikezdj őket megvalósítani. Az időszak a családodról is szól. Nem árt végiggondolnod, mit hoztál otthonról, rendben vannak-e kapcsolataid – szüleiddel, testvéreiddel, a többi rokonoddal. Próbáld megérteni, miért épp közéjük születettél, mi a dolgod velük, általuk. Beszélgess sokat szeretteiddel, tisztázzátok a félreértéseket, sérelmeket – ebben a jegyedben visszafelé haladó Merkúr nagy segítségedre lesz. Az időszak szerelmet is hozhat, főleg 10-e táján.

Aszcendens

Ahhoz hogy tudd, mi a dolgod a világban, nagyban hozzájárul, ha felméred, mit hoztál otthonról, milyen munícióval indultál utadra. Beszélgess sokat szüleiddel, ha teheted, vagy legalább gondold végig azokat az értékeket, amik meghatározták múltadat, indíttatásodat. Fontos, hogy tudd szeretni magad, hogy mások által is szerethetővé váljál.

IKREK

20-ig készülhetsz az új személyes évedre. Vond meg az előző év mérlegét, gondold végig, hozd helyre dolgaid, tervezd meg a következő ciklust, hogy nyugodt szívvel léphess a “felsőbb osztályokba”. 20-án a Nap, 25-én a Vénusz lép a jegyedbe, itt már kihozhatod magadból a maximumot érzelmileg-szellemileg. Megmutathatod tehetségedet, hogy mit tudsz, mire vagy képes, elindíthatsz egy új kört, életed új fejezetét. Keresd az örömet, a szépet a világban, magad körül, érezd-tudd, milyen jó élni, tégy meg mindent, hogy boldog légy és boldoggá tegyél másokat. Ez idő tájt van a születésnapod. Ünnepeld méltón, azokkal, akiket igazán szeretsz, akik igazán szeretnek!

Aszcendens

Próbálj meg egy kicsit lassítani! Többet lenni egyedül, befelé figyelni, meditálni, végiggondolni vágyaid, terveid és a hozzájuk vezető utat. A visszafelé haladó Merkúr régmúlt eseményeket, szereplőket is visszahozhat most, hogy legyen időd, módod, elrendezni velük, amit annak idején elmulasztottál.

RÁK

A sors újra és újra lehetőséget ad, hogy rendezd kapcsolataidat – lezárd, megbeszéld a vitás ügyeket. A hónap eleje s 22-e környéke régi ismeretségeket-barátságokat sodorhat vissza, jöhetnek emlékfoszlányok is, gondolatok, melyek mind arra várnak, hogy tisztázd őket. Egyetlen lehetőséget se hagyj ki! A barátságok is fontosak lesznek, szeresd őket, adj hálát, hogy vannak. Ha segítségre van szükséged, most számíthatsz rájuk, lelkileg s konkrét dolgokban is. 20-án a Nap az Ikrekbe lép – megkezdődik a visszavonulás időszaka. Magaddal, legbelső világoddal kell kapcsolatba lépned, beszélgetned, szót értened. Készülni a nagy színrelépésre.

Aszcendens

Ha van ki nem beszélt probléma, dédelgetett sérelem családi-, baráti- vagy munkahelyi kapcsolataidban, itt az idő, hogy elővedd és rendezd őket. Szépen, nyugodtan, úgy, hogy az jó legyen, mindenkinek. Ne hagyd magad kizökkenteni, még 21-e környékén sem, amikor az átlagosnál nagyobb toleranciára lesz szükséged!

OROSZLÁN

Csak olyan munkát érdemes vállalnod, amibe szíved-lelked bele tudod adni. Szükséged van rá, hogy maradandót alkoss, hogy megmutathasd tehetséged, kreativitásod, s persze arra is, hogy ezt díjazzák, elismerjék. A szó szoros értelmében is – az anyagi biztonság és a kényelem megteremtése miatt. Érdemes elgondolkodnod, hogy is állsz most ezzel. Azt csinálod-e, amit szeretsz. Jól érzed-e magad a bőrödben. Béke van-e a szívedben. Ez a hónap 20-ig alkalmas rá, hogy felturbózd magad. Hogy – főleg 4-e és 11-e között – megteremtsd, amire szükséged van. Minden energia megtérül, minden helyzetből annyit tudsz kivenni, amennyit beletettél. Ne fogd vissza magad!

Aszcendens

20-ig elsősorban jövődre kellene koncentrálnod. Gondolkozz el a céljaidról, kilátásaidról. Jó helyen vagy-e, azt csinálod-e, amit szeretsz? Anyagilag-egzisztenciálisan biztonságban érzed-e magad? Most jó lehetőség van előrelépésre, akár váltásra, vagy egy régi helyzet tisztázására is – főleg a hó első hetében.

SZŰZ

Néha meg kell állni, végiggondolni az életünket. Hol tartunk, elégedettek vagyunk-e, hogyan, merre érdemes tovább haladnunk. A hó nagy részében ez a feladatod. Lassíts egy kicsit! Játszd le életed fontos kockáit, békélj meg a múltaddal, és hozd helyre, amit még lehet. Bocsáss meg magadnak, szeretteidnek, rendezd függő ügyeidet. Próbáld stabilizálni az életed, békét és harmóniát teremteni kívül-belül – erre majd lehet építkezni. 20-ától felpöröghetnek az események, ideje, hogy komolyabban foglalkozz a jövővel, céljaiddal, karriereddel. Kíváncsiságod, nyitottságod, rugalmasságod, s legfőképp kapcsolati tőkéd segíthet abban, hogy elérd a célodat. A legerősebb hatások 23-a körül lesznek.

Aszcendens

Hó közepéig jöhetnek elő régi helyzetek, emberek – amikkel még nem bírtál megbirkózni. Próbálj rendet tenni – megbeszélni, kifizetni, átgondolni, újraírni mindent, ami komfortérzetedet zavarja. Szépen, “rendesen”, szorgalmasan, bízva abban, hogy bármire képes vagy, amit el akarsz érni.

MÉRLEG

A Bikában járó Napnak és Vénusznak a biztonság a legfontosabb. Nézd át pénzügyeidet, tartozásodat, befektetéseid, s úgy rendezd őket, hogy biztonságérzeted azért megmaradjon. Ne kapkodj, mindent gondolj át alaposan, az előző hónapban elkezdett dolgok most esnek át az első próbán – vajon működnek-e a mindennapokban, a gyakorlatban is. Ami nem, attól válj meg nyugodtan. Egyébként meg próbáld élvezni az életet – sokat menni a természetbe, együtt lenni szeretteiddel, jókat főzni, enni, szeretni. Nem mindig kellenek magasröptű gondolatok ahhoz, hogy jó legyen élni, néha elég csak létezni, megadni magunknak mindazt, amire vágyunk. 4-e és 11-e környékén kívánhatsz egy nagyot, régi álmaid válhatnak valóra.

Aszcendens

Szállj le a földre és próbáld józanul végiggondolni anyagi dolgaid, lehetőségeid. Ha nem érzed elég stabilnak a helyzeted, iktass be új szabályokat. Vezess kiadási-bevételi naplót, kezdj el gyűjteni egy konkrét dologra. A hó közepe örökséggel, perrel, közös pénzekkel kapcsolatos változásokat is hozhat.

SKORPIÓ

A Nap, a Merkúr és a Vénusz is veled szemben jár. Nézz velük farkasszemet, megmutatják, hol tartasz, milyenek a kapcsolataid, mások mit gondolnak rólad. Épp személyes évednek felénél jársz – érdemes számba venned az elmúlt hónapokat. Hol tartasz céljaid megvalósításával? Sikerült-e elérned valamit terveid közül? Vajon merre kellene tovább indulnod? Hogy állsz kapcsolataiddal, szeretteiddel? Milyennek látod magad a szemükben? Milyennek látod őket? Szeretnek? Szereted őket? Boldogok melletted? Boldog vagy velük? Mindannyian a te tükreid, nézd őket figyelmesen és korrigálj, ahol lehet. Szeretettel, kedvességgel, s nagyon sok beszélgetéssel.

Aszcendens

Türelem, kedvesség, optimizmus – próbáld beiktatni az életedbe ezeket – a lelked mélyén vágyott – tulajdonságokat. Főleg, ha hódítani akarsz, s le akarsz venni valakit a lábáról, amire jó esély van a hónap közepén. Párodra, szeretteidre most egyébként sem árt jobban figyelned – ha nekik jó, neked is jobb lesz.

NYILAS

A hó nagy részében nem csak a Mars, hanem a Bikában járó Merkúr is visszafelé jár. Gondolkodj el a dolgaidról! Főleg a munkádról, de ez az időszak jelzést adhat egészségi állapotodról is, ami főleg akkor billenhet ki, ha valamit túlzásba viszel. Most azért fognak vissza, hogy lassíts egy kicsit, nézd meg, életed mely területén feszíted túl a húrt, hol kell visszavenned. Túl sokat dolgozol? Kevés az öröm az életedben? Nem figyelsz eléggé a táplálkozásodra? Keveset mozogsz? Tégy rendet! Most menni fog, a Jupiter előre indulása segítségedre lesz! 4-e és 8-a között tudod a legtöbb reformot beépíteni az életedbe. Ez az időszak munkádban is hozhat komoly sikereket, s válthatsz is, ha aktuális.

Aszcendens

A Jupiter előre indulásával vége a visszavonulós-felkészítő időszaknak. Felgyorsulnak az események, egyre több lehetőség várható – főleg munkádban számíthatsz új megoldásokra, váratlan helyzetekre. Ne akarj nagy lépésekben haladni, csak szorgalmasan, korrekten, másokat segítve-szolgálva tedd a dolgod!

BAK

Mindent, amiért jó élni! S ez most nem a munka, kedves Bak! Elsősorban magaddal kellene törődnöd, feltöltődni, főleg, hogy a Szaturnusz visszafelé jár. Minden változás belül születik meg előbb. Ha életednek bármelyik területét már nem szeretnéd azon a szinten élni, ahogy jelenleg, állj meg egy kicsit és gondold végig, mit tehetnél. Mit tehetnél azért, hogy jól érezd magad a bőrödben, hogy ne feküdj le lelkiismeret furdalással – hogy ma is keveset mosolyogtál és másoknak is kevés mosolyt csaltál az arcára. A hit segíthet a legtöbbet. A hit magadban, hogy “igen, ezt is képes vagyok megcsinálni”, “képes vagyok boldog lenni és boldoggá tenni másokat”. Most valóban esélyed van rá!

Aszcendens

Minden esélyed megvan, hogy jól érezd magad a bőrödben. Csak nyugodtan, komótosan, lassan, minden pillanatot élvezve haladj az utadon. Az élet örömeire legalább annyi energiát fektetve, mint dolgaidra, kötelességeidre. Különösen a hónap közepén van esélyed, hogy társat is találj hozzá.

VÍZÖNTŐ

Mindig nyitott vagy egy kis kalandra, folyamatosan szükséged van új impulzusokra, kapcsolatokra. Az igazi kihívás mindig az, hogy mennyire tudod megtartani őket. A 9-én egyenesbe forduló Jupiter segít nagyító alá tenni érzéseid-gondolataid, s végre világossá válhat, kivel-mivel érdemes tovább lépned. A családi kötelékek most újra nagyobb hangsúlyt kapnak. A visszafelé haladó Merkúr segít tisztázni régi dolgokat, ha elég nyitott vagy rá. Anyagi ügyeid is ideje górcső alá tenni. Ha van hiteled, adósságod, próbáld rendezni lehetőségedhez mérten, a lényeg, hogy korrektül tégy rendbe mindent kívül-belül az életedben. Engedd el, amire nincs szükséged, ami marad, arra viszont fordíts több időt, nagyobb figyelmet.

Aszcendens

A család fontos, stabil pont az életében. Mindig számíthatsz rájuk, még ha néha hajlamos is vagy megfeledkezni erről. Most lehetőséged van megérteni, megbeszélni a félreértéseket, konfliktusokat, ne szalaszd el az alkalmat! Egyéb kapcsolataid is terítéken lesznek – főleg munkahelyeden jött el az újratervezés, együttműködés ideje.

HALAK

Kilencedikén a Jupiter megindul előre. Január óta járt visszafelé, volt időd elgondolkodni kapcsolataidon. A sorsbolygó azokat tette, s azokat teszi most is nagyító alá. Nézd meg, hogy állsz a világgal. Mennyire számíthatsz párodra, szeretteidre, kollégáidra. Ők számíthatnak-e rád. Jól érzed-e magad a társaságukban, egyenlőek-e a viszonyok köztetek? Oszd meg a többiekkel érzéseidet. Jó lenne most sokat beszélgetni. Békében, szeretetben tölteni az időt, türelemmel tenni a dolgod. Megérteni, mi miért történik veled. Az élet hétköznapi dolgaiban örömöt találni. Jó ez az időszak utazásra, baráti összejövetelekre, tanulásra. S jó arra, hogy pótold, amit anno elmulasztottál. Találkozást, bocsánatkérést, beszélgetést, ölelést. Neked kapcsolataid jelentik a biztonságot, vigyázz rájuk!

Aszcendens

Bárkivel konfliktusod van, beszéld meg. Ne kend el, ne halogasd, tisztázd őket. Főleg munkahelyi problémák jöhetnek felszínre, de családi-, baráti kapcsolataidban is felmerülhetnek olyan kérdések, amikre most választ találhatsz. Főleg hó közepe alkalmas nagy beszélgetésekre.

profile_20150907_095209_643Gálfi Irén
asztrológus