Március 20-án lépett a Nap a tüzes, energikus Kosba, április 19-ig tartózkodik ott, ekkor lép majd át a Bika jegyébe.

Ideje a tettek mezejére lépnünk, s erre kitűnő lehetőséget ad a Kosba lépő Nap. Már nincs akadály előttünk. Tele vagyunk energiával, vállalkozó kedvvel. Amit kitalálunk, azt tűzön-vízen keresztül akarjuk vinni. A saját utunkat akarjuk járni, meg akarjuk hódítani a világot és erre meg is van minden lehetőségünk. Bármikor és bárkivel képesek vagyunk harcolni, küzdeni. De vigyázzunk, lelkesedésünk sokszor szalmaláng. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, türelmetlenek, indulatosak lehetünk. A Bikába lépő Nap már nem akar harcolni, pihenésre vágyik, és megtartani, amit a Kosban járva szerzett. Érdemes visszavenni a tempót és megpróbálni élvezni az életet, az apró örömöket, boldog pillanatokat.

Amennyiben ismered pontos születési idődet, érdemes az aszcendensedre vonatkozó részt (is) elolvasnod.

KOS

Az igazi évkezdet a születésnapod! Az új ciklus eleje meghatározó. Most kellene elindítanod azokat a dolgokat, melyeket az elmúlt időszakban készítettél elő, életed főszereplőjévé válni, teremteni, kihasználni azokat a képességeket, amelyekkel a világra jöttél. Nem csak a Nap, a Vénusz is a jegyedben jár. A kapcsolataid, szeretet-viszonyaid legalább olyan fontosak most, mint saját magad megvalósítása. Különös gonddal figyelj párodra, szeretteidre, próbáld megérteni őket, mondd el nekik, milyen fontosak neked. Ha bármilyen problémád van, beszéljétek meg! Együtt találjatok rá megoldást! Uralkodó bolygód, a Mars hó közepén visszafordul, ideje feltérképezned saját erőforrásaidat!

Aszcendens

A jegyedben járó Nap 20-ig segít céljaidra, feladataidra fókuszálni. Itt az idő, hogy kezedbe vedd sorsod irányítását, és úgy alakítsd az életed, ahogy az a legjobb számodra. S persze másoknak is, az 5-én jegyedbe lépő Vénusz segít az alkalmazkodásban, kapcsolataid rendezésében. Jöhet új szerelem is 12-e körül, ha nyitott vagy rá.

BIKA

Születésnapod környéke az év legjelentősebb időszaka. Személyes évednek kezdete, a valóra váltható vágyak ideje. Érdemes rákészülni, már a napra is, és kicsiben mindent megvalósítani, amit a következő évben szeretnél megélni. Szeretteiddel lenni, boldog pillanatokat szerezni-keresni, minél több olyan dolgot tenni, ami örömet szerez. Ötödikétől a Merkúr is segítségedre lesz – jobban ki tudod mutatni-fejezni gondolataidat, érzéseidet, könnyebben kötsz kapcsolatokat, fontosabbá válik, hogy megoszthasd élményeidet másokkal. A 19-én jegyedbe lépő Nap önmegvalósító törekvéseidet segíti. Sikert hozhat a munkádban, növelheti kreativitásod, ha van, művészi teljesítményed, s ha elég céltudatos vagy, az anyagiakra sem lesz panaszod. Boldog születésnapot!

Aszcendens

Ötödikén belép a Merkúr a jegyedbe, s 19-én követi a Nap is. Két heted lesz, hogy “fejben” előkészítsd a terepet, megtervezd, kitűzd a jövő év céljait, feladatait, s – főleg 14-e környékén – rendet tégy azokon a területeken, amelyek gátjai a továbblépésednek. Aztán pörögj fel, s alakítsd olyanná az életed, amilyennek szeretnéd.

IKREK

Érdemes most a vágyaidra, álmaidra koncentrálni – főleg azokra, amiket jó mélyre eldugtál. Keresd meg őket – mi szerettél volna lenni gyerekkorodban, mivel foglalkoztál a legszívesebben, míg azt nem mondták, azt nem gondoltad, hogy annak semmi értelme. Először hinned kell, hogy képes vagy valóra váltani őket, aztán harcolni értük. Hó közepén a Mars visszafordul – a csatákat először magadban kell megvívnod. Csak akkor nyerhetsz kint is, ha önmagad már sikerült meg- és legyőznöd. Ahhoz, hogy rálelj “titkos kincseidre” muszáj lelassulnod, összegyűjtened erődet. Ne kapkodj hát, tégy csak mindent nyugodtan, átgondoltan.

Aszcendens

Több figyelmet igényelnek most kapcsolataid –  bármilyen elintézetlen, tisztázni való ügyed van pároddal, családoddal, próbáld rendezni. Először saját érzéseidre figyelj, göngyölítsd fel, miért alakulhatott ki az adott helyzet, a megoldást már közösen kell megkeresnetek. Ez egy nagyon nagy lehetőség most!

RÁK

Muszáj néha újrakezdeni, új területeket meghódítani, kockázatot, sőt konfliktust is vállalni, ha az érdeked úgy kívánja. Most saját céljaidért, vágyaidért, saját álmaidért kell küzdened. Senki nem teszi meg helyetted. Harcolnod kell. Szavakkal, tettekkel. Változtatással. Ha már nem érzed jól magad egy helyzetben, merj odébb állni! Az időszak jó lehetőségeket hozhat karriered szempontjából – minél inkább képes vagy kiállni magadért, annál nagyobb a siker lehetősége. 19-től a Bikába lépő Nap már inkább a megegyezést, a másokkal való együttműködést részesíti előnyben. Pihenj, lazíts egy kicsit, élvezd az életet!

Aszcendens

A Plútó 18-ig segít pároddal, környezeteddel való kapcsolatodat rendezni, főleg 13-a és 14-e alkalmas rá, hogy megoldást keressetek a szőnyeg alá söpört problémáitokra. Ez az időszak munkád, karriered területén is komoly lehetőségeket hozhat, ha váltani akarsz, most érdemes munkahelyet cserélned!

OROSZLÁN

Ez a kezdés-újrakezdés időszaka. A változás igénye mindig belül indul el, már jó ideje érezheted, hogy lépned kellene. Most van itt az idő, főleg az 5-e és 10-e közötti napok alkalmasak beindítani eddig halogatott dolgaidat. Szóba jöhet egy kis utazás vagy valamilyen iskola, tanfolyam elkezdése is, ami később nagy segítségedre lehet a munkádban. 13-a körül érzelmi kérdésekben is elhatározásra juthatsz, vagy épp egy találkozás billent ki a megszokott életritmusodból. Így vagy úgy, most biztos a szokottnál is mozgalmasabbá válik az életed. 19-e körül kezdj lassítani. Meg kell néha állni és élvezni az adott pillanatot. Végiggondolni, mid van és mit szeretnél velük kezdeni.

Aszcendens

Ha életed bármely területével nem vagy elégedett, most változtass! Lehet, hogy nulláról kezd újrakezdened, de hosszú távon biztos lehetsz benne, hogy megtalálod majd a számításodat, tudod, hogy bármilyen helyzetben feltalálod magad. A 14-e körüli napok komoly előrelépést hozhatnak karrieredben!

SZŰZ

Végre a tettek mezejére léphetsz. S bár nem vagy kifejezetten harcos típus, most eljött az ideje, hogy megküzdj a továbblépésért, főleg anyagiak terén. A hó eleje és 7-e, 9-e környéke hozhat váratlan lehetőséget, kihívást, komoly fordulatot, de legalábbis jelet, hogy valamin változtatni kéne. Azért mindig számolj a következményekkel – nem lesz nehéz, a Merkúr a Bikában gyakorlatias gondolkodást ad, képes leszel rá, hogy végigvedd, mi várható, ha így vagy úgy döntesz. Főleg 15-e alkalmas fontos helyzetek megoldására, de tanulásra, vizsgára, fontos megbeszélésekre, sőt utazásra is. Mintha nagyítón át látnál mindent, a legapróbb részlet is kézzelfoghatóvá, nyilvánvalóvá válik.

Aszcendens

Pénzügyeidet kellene most átgondolnod. Érdemes új(szerű) megoldásokat keresni, s ha vannak problémáid, alaposabban végiggondolni, mi lehet az oka. Családi, ingatlannal kapcsolatos konfliktusok is felmerülhetnek, főleg a hó első felében tudod rendezni őket. Karbantartásra, felújításra is jó az időszak!

MÉRLEG

Minden ízében itt a tavasz, a megújulás, újrakezdés lehetősége. Elég a döntésképtelenségből, az önbizalomhiányból, a “minden úgy jó, ahogy van” hozzáállásból! Itt az idő, hogy a sarkadra állj és kezedbe vedd az életed! Rendezd át a világod! Hajítsd ki, amire már nincs szükséged és kezdj el olyan dolgokat, amikre mindig vágytál, de sosem volt hozzá elég bátorságod. Ne gondolkozz, ne agyalj, bízz az ösztöneidben, megérzéseidben! 10-e és 23-a környéke hozhatja a legnagyobb fordulatot, érdemes ekkorra időzítened a változásokat, változtatásokat! Ez az időszak alkalmas pároddal, környezeteddel való kapcsolatod rendezésére is. Beszélgessetek sokat, ne maradjon semmi elfojtott, tisztázatlan dolog, mert később megbánod!

Aszcendens

Gyakran vagy határozatlan, sokszor előfordul, hogy mások kényszerítenek döntésre, változtatásra. Kivételesen most benned is megvan a készség rá, hogy kezedbe vedd az irányítást, különösen 12-e körül juthatsz dűlőre egy-két fontos kérdésben. Fontos tárgyalásokat, találkozásokat is érdemes ekkorra időzítened.

SKORPIÓ

Már megtanultad, hogy minden pillanatért meg kell harcolnod, de azért jól jön egy kis plusz energia. A Nap a Kosban 19-ig segít megvívni csatáidat, új életet kezdeni, a régit lezárni. Fordíts sok energiát munkádra, 9-e és 16-a között nem csak egzisztenciálisan, hanem anyagilag is nagyot léphetsz előre. Ez az időszak bőven rejt magában konfliktus lehetőségeket is. Sose légy öncélú, mindig próbáld beleképzelni magad a másik helyébe is, s vagdalkozás, öntörvényűség helyett olyan megoldást keresni, ami mindenkinek jó – főleg, ha párodról, szeretteidről van szó. Ha nem tudod hol levezetni energiáidat, keress olyanokat, akikért harcolhatsz, akik nem képesek magukért küzdeni, akiknek épp a te erődre, bátorságodra van szükségük.

Aszcendens

Most elsősorban munkádra fókuszálj! Nagy újrakezdő vagy, hihetetlen energiákat tudsz mozgósítani, ha kell! Márpedig most szükség lehet rá! Ha váltásban gondolkodsz,12-e környékére érdemes időzítened, valószínűleg anyagilag is kedvezőbb helyzetet sikerül kialkudnod. Nyugodtan kockáztass!

NYILAS

Most a cselekvésnek van itt az ideje. Bármit, amit eddig nem mertél, nem tudtál megtenni, érdemes elővenned, más oldalról megnézni, újra megpróbálni. Lehet ez új munka is 6-ától, de a szeretet-szerelemenergiák is nagyon erősek. Főleg 13-a környéke hozhat szenvedélyes együttléteket, boldog pillanatokat. Hó közepén a jegyedben járó Mars visszafordul. Sokszor önmagunkkal megküzdeni a legnehezebb. Most ez a dolgod. Számba venni belső erőidet, befelé figyelni, visszafogni kicsit aktivitásodat. Nem is nagyon lesz más választásod. Ne csodálkozz, ha könnyebben feladod, veszítesz lendületedből, hamarabb elfáradsz. Ilyenkor pihenj. Egy régi konfliktus, sőt szerelem is visszatérhet, hogy újra rendezhesd őket.

Aszcendens

Hó közepéig üsd a vasat! Addig bármit el tudsz érni, ha igazán akarod, aztán a jegyedben járó Mars visszafordul, s már sokkal inkább magaddal kell a csatáid megvívnod. Érdemes lesz átgondolnod dolgaidat. Céljaid, hited, a világban betöltött szereped – ezeket kell megvizsgálnod, hogy tovább tudj lépni.

BAK

Nem érdemes tovább húznod, amit eddig nem tettél meg, idáig halogattál,. Itt az újrakezdés lehetősége, az új élet esélye, anyagi-, egzisztenciális- és érzelmi téren egyaránt. Bármi is történjék, az 5-e és 10-e között hozott döntéseidnek hosszú távú következményei lesznek, még akkor is, ha maga az elhatározás egy pillanat alatt születik meg. Ha bármilyen kétely lenne benned, érdemes a Bikában járó Merkúr segítségét hívni – józan, megfontolt, gyakorlatias tanáccsal tud majd szolgálni, ha nem csak pillanatnyi érzéseidre, hanem eszedre is hallgatsz. 19-én a Nap is a Bikába lép. Ideje, hogy elkezdd egy kicsit élvezni a életet!

Aszcendens

Vannak helyzetek, amin nem tudunk változtatni, mert – legalábbis látszólag – rajtunk kívül álló okai vannak. A hozzáállásunkért azonban mindig mi felelünk. Ki kellene próbálnod, milyen, ha csak figyelsz! Figyeled érzéseidet, a történéseket. S elfogadod, amit az élet kínál neked. Meglátod, mennyivel könnyebb így!

VÍZÖNTŐ

Szereted olyan emberekkel körülvenni magad, akikkel szabad lehetsz, akik nem korlátoznak, nem próbálnak meg megváltoztatni, elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Ez persze nem mindig sikerül, s ha vannak konfliktusaid, többnyire abból fakadnak, hogy másoknak nem akarod megadni azt a szabadságot, amit magadnak “követelsz”. Most előjöhetnek olyan helyzetek, hogy meg kell kérdőjelezned, jól van-e ez így, megnézni, mennyire vagy képes kompromisszumra. A feloldás mindig a beszélgetés, annak tisztázása, hogy lehet olyan helyzetet teremteni, amiben mindenki jól érzi magát. Most elsősorban erre lesz lehetőséged, de a hónap hozhat új kapcsolatokat, utazásokat, s sok közös élményt is.

Aszcendens

Bármennyire is szereted a saját utad járni, azért fix pontok is kellenek az életedben. Ezek most a barátaid, vagy egy olyan közösség, ahol jól érzed magad, ahol tudod, hogy kire, mire számíthatsz. Érdemes eszerint kapcsolataidat végiggondolnod, s rendezni őket lehetőség szerint. 20-ától pedig koncentrálj a családodra is!

HALAK

Próbálj megújulni, új életet kezdeni, belevágni valami olyanba, amibe eddig nem volt bátorságod. Tanulj meg kiállni magadért, vagy főleg kiállni másokért! Higgy magadban és főleg higgy abban, amiért harcolni akarsz. Nem lesz könnyű! Komoly önismeretre lesz szükséged, hogy meg tudd csinálni. Önmagaddal folytatott “nagy beszélgetésekre”, belső harcok megvívására. Magadból kell erőt gyűjtened, feltérképezni, milyen erőforrásaid vannak. Kívülről is jöhet “segítség”, ha nem tudod magadban tisztázni, mit akarsz, könnyen kész tények elé állíthatnak. Ne érezd áldozatnak magad, hosszú távon az érdekeidet fogja szolgálni, bármi történjék is.

Aszcendens

Leginkább anyagi ügyeid foglalkoztatnak. Főleg hó közepéig lesznek jó lehetőségeid, használj ki minden olyan alkalmat, ami növelheti biztonságérzeted. Ne hagyd elúszni a megszerzett forintokat! 12-e környékén könnyebben éred el, amit szeretnél, ekkora időzítsd a fontosabb tárgyalásokat, megmozdulásokat!

profile_20150907_095209_643Gálfi Irén
asztrológus